Életünk során 32 darab fogunk nő, melyből az utolsó 4 a bölcsességfog. A bölcsességfogak kb. 16- 25 éves korunk között jelennek meg, amely a felnőtté válás lezárását jelzi, mint ahogy elnevezésük is mutatja. Az evolúció során számos olyan példa akad, hogy egy-egy képlet elcsökevényesedett, vagy idővel el is tűnt, ha az feleslegessé vált az élet során. Talán a bölcsességfog is így jár majd egyszer, hisz igazából nincs rá szükségünk a rágás folyamatában. Erre utal az is, hogy a mai fiatal generációban egyes embereknél, már nem mind a 4 bölcsességfog nő ki.

Fájdalommal is járhat

Mindig nagyon fontos odafigyelni a szájhigiéniára, vagyis a szájöblítő oldattal, szájvízzel egybekötött alapos fogmosásra, legalább napi kétszeri alkalommal (reggel és este). A nehezen elérhető részeket, ilyen a bölcsességfog – mely az álkapocs hátsó részében helyezkedik el – érdemes kis fejű fogkefével tisztítani. A fájdalom és a gyulladás ellen, pedig ajánlatos fájdalom-, és gyulladáscsökkentő gyógyszer bevétele.

A bölcsességfog eltávolítása után

Előfordulhat, hogy fogorvosunk azt tanácsolja, hogy távolítsuk el valamelyik, vagy akár mindegyik bölcsességfogunkat. Sajnos ez nem a legegyszerűbb fogműtét, mégis érdemes lehet elvégeztetni, különben folyamatos fogfájás kísérheti a napjainkat. Az eltávolítás után a teljes gyógyulás az alsó bölcsességfog eltávolítása után 3-4 hét, a felső bölcsességfog eltávolítása után pedig 5-6 hét. A varratot általában egy hét múlva szedi ki a szájsebész. Persze a gyógyulás folyamata maga is fájdalommal járhat, ezért ilyenkor fájdalomcsillapító alkalmazása javasolt.

Forrás:webbeteg.hu